Anikó óráin átélheted a megengedő, megtartó, női körben való gyakorlás semmi máshoz sem fogható érzését.
Nincs nagyobb ajándék annál, mint hogy önmagad lehetsz. Amikor nem kell jókislánynak lenned, nem kell megfelelned és nem kell valamilyennek lenned – bőven elég, ha csak vagy. Ez a létezem és lélegzem állapota, amely magában hordozza az önazonosságot, az igent mondást önmagadra és az életre. Anikó óráin ebbe a talán egyszerűnek tűnő létállapotba kísér el, hogy megfürdőzhess saját nőiességed fénylő vizében.
Bemutatkozás
Több mint tizenhét éve gyakorlom és hét éve oktatom a jógát. Jó pár évig a hatha jóga rendszere jelentette a sorvezetőt az életemben, a gyakorlásomat a Himalája Tradíció képzésein és csendelvonulásokon mélyítettem el. Hálás vagyok minden tanításért az úton. Közel tíz év után találtam rá a nőijóga megengedő, megtartó irányzatára, amiben végre megéltem a hazaérkezés érzését.
Kezdetben eszemben sem volt tanítani, a saját fejlődésem miatt végeztem sorra a képzéseket, majd egy véletlennek köszönhetően végül belecsöppentem a jógaoktatásba. Az is meglepetés volt, amikor pár éve egy nőijóga oktatóképzésbe invitáltak társoktatóként, idén már az ötödik évfolyamunk indul.
Az önismereti utam és a saját anyává válásom fordított végérvényesen a női segítő szakma felé: először dúlaképesítést szereztem, nemsokára pedig végzett perinatális szaktanácsadó leszek, az így megszerzett tudással gyermeket tervező, várandós és kisgyermekes nőket kísérek.
A nőijóga és a kismamajóga végigkíséri a női életút különböző állomásait, támogatva a testi-lelki női egészséget, az átmeneti időszakok és a női kiteljesedés megélését. Szeretettel várlak, ha szeretnéd megtapasztalni a testedbe érkezés és a lélekkel kapcsolódás csodás érzését egy gyengéd, ámde mégis alaposan átmozgató jógaórán!
Foglalás menete
Az órák foglalása egyszerű és gyors a Sportmate applikációval. Kövesd az alábbi lépéseket.
2.LÉPÉS
Regisztrálj
A regisztrációhoz add meg az alábbi adatokat:
• Név
• E-mail cím
• Jelszó
• Születési dátum
• Nemed
Majd jelöld be:
• Elmúltál 16 éves
• Nem vagy edző
• Nem üzemeltetsz stúdiót
• Elfogadod az adatvédelmi szabályzatot és a felhasználási feltételeket
Aktiváld a fiókodat: A megadott e-mail címedre érkező aktivációs linkre kattintva véglegesítheted a regisztrációt.
3.LÉPÉS
Csatlakozz a Jógapart stúdióhoz
• A képernyő alján válaszd a Felfedezés ikont.
• A keresőbe írd be: Jógapart.
• Nyisd meg a stúdió adatlapját (klikk), majd kattints a Csatlakozás gombra.
• Add meg a hiányzó adataidat — ezzel máris elérhető a foglalási felületünk.
4.LÉPÉS
Foglalj órát
• Görgess le az Órák szekcióig.
• Kattints, és megjelenik a teljes órarend.
• Foglalj helyet és fizess kényelmesen, online.
Szűrők és további funkciók
Az órarenden belül szűrhetsz: szolgáltatás, oktató vagy időpont szerint, hogy könnyen megtaláld a számodra legjobb órát.